HTML

Gorkha

2011.09.13. 12:56 Attila Balatoni

Ez alkalommal két egymáshoz közel eső várost tűztünk ki úti célul. Az első település Manakamana volt, ahova kb. két és fél óra zötykölődés után érkeztünk meg 21 utassal egy európai standard szerint 7 személyes mikrobuszon. A város egy hegy tetején található így csak felvonóval közelíthető meg. A pénztárnál sorban állás közben észrevettem egy érdekes tételt az árlistán, diákjegy, nyugdíjas jegy… és kecske jegy! Ekkor még nem értettem, hogy miért szállítják a kecskéket felvonóval.

A felvonóból gyönyörű a kilátás, felértünk a faluba. Rögtön szembe tűnt, hogy itt valami más, mint a többi településen, hát persze nincsenek autók és motorbiciklik! Felemelő érzés volt szmog nélküli utcákon sétálni, ilyen érzésben csak pár napja volt részem, amikor közlekedési sztrájk volt, ezen az éjszakán még a csillagokat is lehetett látni Katmanduban. Elérkeztünk a falu főterére a Manakamana templomhoz. A templomot egy Hindu istennőről nevezték el, aki teljesíti az emberek kívánságát. A macskaköveken vércseppekre lettem figyelmes. Gondoltam biztos kóbor kutyák összeverekedtek. A templom előtt kígyózó sorokban álltak az emberek, néhányan kecskékkel, páran a lábuknál összekötözött csirkékkel. Mint kiderült, ezeket az állatokat a templomban feláldozzák, hogy az áldozó kívánsága teljesüljön. A tetemet ezután hazaviszik és megeszik.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Miután befejeztük a városnézést, felsétáltunk a falufeletti dombra, élveztük a kilátást, napoztunk és naplemente után visszatértünk a faluba szállást keresni. Elfoglaltuk szobáinkat, de kis idő elteltével észrevettük, hogy nem vagyunk egyedül. Csótányok mindenhol! Sajnos minden szoba tele volt a rovarokkal így nem volt mit tenni mészárlásba fogtunk.  
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A következő reggel lejöttünk a hegyről és elbuszoztunk Gorkhaba. Itt született Prithvi Narayan Shah király, aki 1769-ben egy országgá egyesítette az egymással szemben álló Nepáli királyságokat. A legérdekesebb pont a város felett található palota és templom volt. Az épületegyüttes kiemelkedik az azt körülölelő sűrű erdőből és innen az egész környéket be lehet látni. Itt élt Prithvi király, az épület jelenleg katonai állomásként funkcionál. Hazafelé csak az utolsó buszt értük el. Ez zsúfolva volt így csak a tetőn kaptunk helyet. A mikrobusz elindult, kapaszkodtunk a tetőcsomagtartóba, lejtőn lefelé a busz sebessége a 100 km/h-t is elérte. Elérkezett az első rendőri ellenőrző sorompó, a busz megállt, felnyitották a sorompót és mielőtt a rendőr a kocsihoz ért volna, padlógáz és a busz elindult. A rendőr ordibálva szaladt a busz után. Az eset furcsának tűnt, de hát Nepálban vagyunk, ahol még az idő eltolódás sem kerek óra (3:45). Nem sokkal később megálltunk az útszélén és kaptunk egy jókora ponyvát. Mint tudomásunkra jutott tilos a mikrobusz tetején utazni. Azt hittem viccelnek, de nem, minden ellenőrző pont előtt szólt a kalauz – mert természetesen a legkisebb buszon is van külön kalauz -, hogy takarjuk le magunkat. Így cselekedtünk. Eddig nem sikerült eldöntenünk, hogy a rendőrök tényleg nem látták, hogy valami nem stimmel a csomagokkal vagy látták, de szemet hunytak. Este 10-kor – igaz az út porától néhány árnyalattal sötétebb bőrszínnel - de hazaértünk.

 

Szólj hozzá!

Shivapuri

2011.08.10. 08:19 Attila Balatoni

Szombat reggel megterveztük a hétvégénket, véletlenszerűen ráböktünk a térképre. A bökő Shivapuri Nemzeti Parkra esett, ami Katmanduhoz a legközelebb eső nemzeti park. Még enyhén érezvén az előző éjszaka hangulatát – élőzenés helyen találkoztunk pár ugyancsak önkéntessel – busz helyett taxiba szálltunk. Itt az „éjszakai élet” egyébként csak 22:00-ig, legfeljebb éjfélig tart. A szórakozóhelyeken először 22:00 körül jelennek meg a rendőrök, de ha a bártulajdonos fizet, akkor legközelebb csak éjfélkor jönnek vissza fa botokkal és nincs mit tenni menni kell. Éjszaka az utcákat elözönlik a gépfegyveres rendőrök. Az éjféli zárás oka elviekben az, hogy a rendőrök ezután már nem képesek megvédeni az embereket.
Kb. fél óránkba és 600 rúpiánkba került, míg elértünk Budhanilkanthaig, a Shivapuri alatt fekvővárosig. Itt a kozmikus vízen fekvő Visnu üdvözölt bennünket (három hindu fő Isten: Brahma a világmindenség teremtője, Visnu a megtartója és Siva az elpusztítója). A helyiekhez hasonlóan megpróbáltunk egy virágfűzért elhelyezni a szobron, de még a szobor közelébe sem engedtek bennünket, mert a hindu szenthelyekre/templomokba kizárólag nepáli vagy indiai hindu léphet be. Azért a füzérünket végül odavitték a szoborhoz.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Térkép szerint nincs komolyabb település a parkon belül ezért megpróbáltunk Budhanilkanthaban szállást találni, de a legolcsóbb helyen is 1000 rúpiát (2500 Ft.) kértek fejenként. Ezt a büdzsénk nem futotta így nekivágtunk a hegynek. A parkig vezető út rizsföldek mentén haladt, a park kapuján túl, azonban sűrű erdő tárult elénk. Sétáltunk és sétáltunk, útközben láttunk gyönyörű vízeséseket, egy női buddhista kolostort, mellette imazászló „erdőt”. Egy katonai támaszpontnál katonáktól kaptunk pár almát és barack félét. Már éppen kezdett besötétedni, amikor egy kis településhez értünk.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
  
Rögtön az első háznál kaptunk szállást. Az „ágyunk” pár pokróc volt a kisboltként is funkcionáló szoba döngölt padlóján. Vacsorára természetesen Dal Bhatot kaptunk. Jelenlétünktől az egész család nagyon izgatott volt, sokat beszélgettünk (kézzel-lábbal, mivel nem beszéltek angolul), kártyáztunk közben rizssörrel és borral kínálgattak bennünket. Éppen lefeküdni készültünk, amikor a francia önkéntes srác észrevette, hogy az ajtó elől eltűnt a bakancsa. Két fiatalember járt itt korábban cigarettát venni a házigazda elment megkeresni őket, de a cipő nem lett meg.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Reggel nepáli szokásnak megfelelően korán keltünk, a nepáliak többsége 5:00-5:30-kor kel, reggeliznek pár falatot pl. tejes teát pár keksszel, ezután mielőtt elkezdenek dolgozni 8:00-9:00 körül ebédelnek, 13:00-14:00 óra tájt a reggelihez hasonlóan csak pár falatot esznek, ezt követően 20:00 óra körül vacsoráznak és 22:00-23:00 órakor fekszenek le.
Meglepetésünkre a ház mögött megtaláltuk az eltűnt bakancsot, egy néni szerint fiatalok síelni próbáltak vele a sáros lejtőn. Most már útra készen álltunk de maradnunk kellett, mert ömlött az eső (esős évszak van). A teraszon a helyi srácokkal kártyáztunk, majd a háziasszony lehívott minket a ház alatti kamrába ebédelni. Ez a helyiség leginkább egy kemencére hasonlított. Az ebéd égő farakáson készült és a kis bejárati ajtó volt a helyiség kéménye. Ebéd után elállt az eső és nekivágtunk meghódítani a park legmagasabb pontját (2700 méter). Útközben ismét elkezdett szakadni az eső de pár pióca és hihetetlen mennyiségű lépcső után felértünk a csúcsra.

 

Szólj hozzá!

Changu Narayan (első hétvége)

2011.07.31. 09:01 Attila Balatoni

Elérkezett az első hétvége és egy dolgot mindannyian tudtunk; ki kell mozdulnunk Kathmanduból. A mentorunk mesélt egy közeli helyről, Changu Narayanról, ahol egy hegy tetején található Nepál egyik legrégebbi temploma –feltételezések szerint a 4. században épült-, ami a világörökség része no meg egy furcsa fazon, aki egy menedékházat üzemeltet. Nepáli nyelvóra után rögvest útnak is indultunk. 15 km-t egy óra alatt tettünk meg -ez itt általános menetidőnek számít- Bhaktapurig, ahol buszt kellett váltanunk. Itt észrevettük, hogy szívesen látják az embereket a busz tetején így mi is gyorsan felmásztunk a tetőre. A busz tetejéről sokkal jobb a kilátás, az árnyoldal a villamos vezetékek ill. faágak, amire folyamatosan figyelni kell és a tetőcsomagtartó vas rúdjai sem túl kényelmesek. A faluban végtelen nyugalom, tyúkok, kacsák, kutyák, kecskék fogadtak bennünket. A menedékházat gyorsan megtaláltuk mivel a falu összesen két utcából áll. Itt az üzemeltető segédje és maláj/nepáli barátja fogadott bennünket. Teával kínáltak és különböző sztorikat meséltek. Megérkezett Shankar, az üzemeltető, megállapodtunk az árban és a segéd elkezdte főzni a vacsorát. Főzés közben beszaladt egy patkány a konyhába, tettek egy röpke megjegyzést, hogy errefelé sok az állat és zavartalanul folytatták a főzést. Vacsorára Dal Bhat-ot kaptunk, ami lencse és rizs ill. jó esetben némi zöldség, nagyon csípősen természetesen. Ez Nepál nemzeti eledele.

A következő nap a rizsföldek mentén átgyalogoltunk Bhaktapurba. Ez a harmadik legnagyobb város a Kathmandu völgyben, a világörökség része és a 15. század környékén egy darabig Nepál fővárosa volt. A városközpontba jegy ellenében lehet belépni, aminek elég borsos ára van, 1100 Rs. (kb. 2800 Ft.), de mint a legtöbb helyen ez a probléma itt is kiküszöbölhető a sikátorokon keresztül. A napot Bhaktapurban töltöttük este viszont úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk Changu Narayanba. Buszra szálltunk, a célállomásnál háromszor annyit próbáltak elkérni tőlünk, mint a rendes busz tarifa. Jó tanács: a buszon mindig kérdezz meg egy helyit, hogy mennyit fizet az útért vagy figyeld meg, amikor fizet és te is csak ennyit adj a kalauznak bármennyire is erőszakos. Megérkeztünk, ismét Dal Bhat-ot vacsoráztunk.
 
Reggel korábban keltem, mint a többiek és elmentem sétálni. Ilyenkor nők és férfiak az utcán nyilvános csapoknál fürdenek, mosogatnak. A fürdés ruhában történik, a mosogatás pedig nagyon környezet barát, mosogatószer: föld, szivacs: levelek. Miután hazaértem Shankar joga órát tartott nekünk; tanultunk pár aranyköpést pl. ’’miért beszélsz ha még lélegezni sem tudsz!?’’ a légző gyakorlatok viccesek voltak és közben még rá is gyújtott, az órát pedig gerincünkön való járkálásával vezette le.

 

Szólj hozzá!

Kezdet… (1. hét)

2011.07.20. 10:31 Attila Balatoni

Még csak egy hónapja vagyok Nepálban, de már eddig is hihetetlenül sok élmény ért – rendőrök elől rejtőzködés busz tetején, parasztoknál alvás, furcsa spirituális szokások stb. – de legegyszerűbb ha kezdem az elején.  

Június 16-án érkeztem Kathmanduba, a reptéren ’’popsztárhoz’’ méltó fogadtatásban volt részem, 8-10 turista hiéna gyűrűjében jutottam el a taxiig. Jó tanács: bármit is mondanak, csak a taxisnak kell fizetni és érdemes előre megállapodni az árban. A taxi elindult. Első benyomásom? Káosz. Tehenek sétálnak az út közepén, útfelfestés csak képzeletben, balra tarts, furcsa járművek, össze-vissza lógó villamos vezetékek, szemét kupacok és emberek mindenhol.
 
A szálláson mentorunk, Roberta fogadott. Körbevezetett a lakásban, a helyi szokásoknak megfelelően angol WC, meleg víz, fűtés, mosógép nincs, viszont van egy nagyon szép kilátással rendelkező tetőteraszunk, ahol kiteregethetjük a ruháinkat. Egy jó tanácsot kaptunk, ha lehet a tetőn ne csókolózzunk, mert az előttünk itt lakókat ezért a szomszédok nagyon megszólták. Itt az utcán férfi és nő között sosem látni testi érintkezést viszont azonos neműek gyakran járnak kézen fogva.
 
Egy nappal később érkeztem, mint a többiek így még fel sem eszméltem, hogy hol vagyok, máris úton voltunk az első iskolát meglátogatni. Ez az iskola Kathmandu folyópartján, az úgynevezett Landless/Slum területen fekszik. Megdöbbentő látvány fogadott bennünket, roskadozó sárból és bambuszból épített viskók, terjengő trágya bűz, sár és nincstelen emberek sokasága. A nepáli emberek többsége saját földje műveléséből él, azonban az itt élő lakosok a polgárháború alatt elvesztették minden vagyonukat így a folyópartra kényszerültek. Mivel ez állami terület a rendőrség éveken át elűzte az embereket, felgyújtotta kunyhóikat, de mióta megépült az iskola a kormány szemet huny. Ez az iskola rögtön mély benyomást tett rám, a gyerekek szabályozatlanok, elevenek és a mély szegénység közepette is állandóan mosolyognak. Két iskolát kellett választanunk, ezt választottam egyiknek.
 
 
 
Az elkövetkezendő napokban meglátogattunk még néhány középiskolát és két beteg gyerekekkel foglalkozó iskolát. Na de, nehogy téves benyomást keltsek a városról; a másik iskola, amit választottam Patanban található és itt meglehetősen más látvány fogadott. Amint kiszálltunk a tuk-tuk-ból (3 kerekű emberszállító konzervdoboz) két furcsa kerekeken guruló toronyra lettem figyelmes. Egy helyi embertől megkérdeztem, mik ezek? Válasza: mobil templomok! Gondoltam magamban mi más is lehetne egy olyan városrészben, ahol minden házra jut egy templom. Nepálban szinte mindenki vallásos, az ország kb. 70%-a hindu, 20%-a buddhista, 10%-a egyéb. Csak a helyiek elbeszéléseire tudok támaszkodni információszerzésért, - itt elég ritkán jutunk Internethez - de mint kiderült, ezek az építmények nem állandóak, hanem a Bhoto Jatra fesztivál keretében gurítják őket körbe a városon, mely egyszerre Hindu és Buddhista ünnep az aszály elkerülése céljából. Visszatérve az iskolára, az itt tanuló diákok többsége sérült kisgyermek. Azért választottam ezt az intézményt, mert a gyerekek azonnal nyitottak felém és mivel az állapotukból kifolyólag nagyon kevés a tanult viselkedési sémájuk, minden cselekedetük eredeti és őszinte. Mindemellett a helynek fölöttébb pozitív a kisugárzása.
 
 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

Folyt. köv. hamarosan

Szólj hozzá!